”Egész pályás” vezetés – 2. rész

A jövő sikeres vállalatvezetői milyen vezetői készségekkel kell rendelkezzenek?

A cikk előző részében az Accenture egy tanulmányát foglaltam össze, ami arról szól, hogy a mai vállalatvezetők – beleértve a felsővezetőket is – a folyamatos piaci változások és a rohanó technológiai fejlődés erőteljes és soha véget nem érőnek látszó hullámaival néznek szembe. Ezekhez hozzáadódik még a vállalatok életében meghatározó szerepet játszó munkatársaknak és ügyfeleknek az, az elvárása, hogy a vezetők a vállalat irányításánál, ne csak a jelenségeket elemező, hanem az emberközpontú vezetést lehetővé tevő készségeiket is használják. Ma, egy vezetővel szemben alapelvárás, hogy teljesen új módon vezessék, fejlesszék és tartsák életben vállalati szervezetüket, úgy hogy egyúttal vegyék figyelembe a vállalat életében fontos szerepet játszó munkavállalók és vállalat sikerességét meghatározó ügyfelek alapelveit, képességeit, sőt gyakran kedvteléseit is.
Ez az Accenture tanulmány összefoglalójának 2. része, a felmérésből levonható következtetések és, hogy mik a további teendők.

”Egész pályás” vezetés – 1. rész

A jövő sikeres vállalatvezetői milyen vezetői készségekkel kell rendelkezzenek?

Ma a vállalatok vezetői – beleértve a felsővezetőket is – a folyamatos piaci változások és a rohanó technológiai fejlődés erőteljes és soha véget nem érőnek látszó hullámaival néznek szembe. Ezekhez hozzáadódik még a vállalatok életében meghatározó szerepet játszó munkatársaknak és ügyfeleknek az, az elvárása, hogy a vezetők a vállalat irányításánál, ne csak a jelenségeket elemező, hanem az emberközpontú vezetést lehetővé tevő készségeiket is használják. Ma, egy vezetővel szemben alapelvárás, hogy teljesen új módon vezessék, fejlesszék és tartsák életben vállalati szervezetüket, úgy hogy egyúttal vegyék figyelembe a vállalat életében fontos szerepet játszó munkavállalók és vállalat sikerességét meghatározó ügyfelek alapelveit, képességeit, sőt gyakran kedvteléseit is.

Vezetés nehéz időkben – a bizalom vissza/megszerzése – hogyan? 3. rész

Egy vállalat életciklusaiban sok minden okozhat nehézséget, válságot, kezdve a munkaerőhiánytól egészen a világméretű gazdasági válságig. Minden vezetőnek érdemes előre átgondolni, hogy nehéz körülmények között, hogyan tudja mozgósítani, motiválni, azaz nagyobb teljesítményre ösztönözni munkatársait, beosztottait. Ennek egy lehetséges módját mutatja meg a cikk. 

Ez a cikk most csak a nehéz helyzetben lévő vezető egyik legfontosabb vezetői feladatára, a munkatársak bizalmának megtartására, visszaszerzésére, megszerzésére koncentrál és áttekinti a további lépéseket, teendőket, amik ahhoz szükségesek, hogy a vezetői bizalom helyreálljon! (A cikk korábbi részei itt és itt találhatók)

Vezetés nehéz időkben – a bizalom vissza/megszerzése – hogyan? 2. rész

Egy vállalat életciklusaiban sok minden okozhat nehézséget, válságot, kezdve a munkaerőhiánytól egészen a világméretű gazdasági válságig. Minden vezetőnek érdemes előre átgondolni, hogy nehéz körülmények között, hogyan tudja mozgósítani, motiválni, azaz nagyobb teljesítményre ösztönözni munkatársait, beosztottait. Ennek egy lehetséges módját mutatja meg a cikk. 

Ez a cikk most csak a nehéz helyzetben lévő vezető egyik legfontosabb vezetői feladatára, a munkatársak bizalmának megtartására, visszaszerzésére, megszerzésére koncentrál és áttekinti a további lépéseket, teendőket, amik ahhoz szükségesek, hogy a vezetői bizalom helyreálljon! (A cikk korábbi része itt található)

Vezetés nehéz időkben – a bizalom vissza/megszerzése – hogyan? 1. rész

Egy vállalat életciklusaiban sok minden okozhat nehézséget, válságot, kezdve a munkaerőhiánytól egészen a világméretű gazdasági válságig. Minden vezetőnek érdemes előre átgondolni, hogy nehéz körülmények között, hogyan tudja mozgósítani, motiválni, azaz nagyobb teljesítményre ösztönözni munkatársait, beosztottait. Ennek egy lehetséges módját mutatja meg a cikk.

Nehéz pénzügyi, vagy egyéb más ok miatt előálló, gondokkal teli helyzetben lévő vállalati vezető számára sürgetően aktuális kérdés: hogyan tudja megőrizni, sőt, – létszámcsökkentés esetén, – hogyan tudja növelni beosztottjai munkateljesítményét. Problémás időkben, amikor a munkatársakban mindennaposak az aggodalmak, a félelmek, a bizonytalanság a munkateljesítmény fenntartásához a vezetők legfontosabb feladata, a munkatársak bizalmának megtartása, vagy visszaszerzése, a nyílt, őszinte, megértő kommunikáció és a munkatársak tevékenységének minél szélesebb körű segítése, támogatása.

Munkakeresés sok éves vezetői tapasztalattal?!

Egy felsővezető, munkahelyi vezető, senior menedzser vagy egy sok éves tapasztalattal rendelkező vezető számára keserves dolog az álláskeresés, az állásváltoztatás, a munkahelyváltás. Főleg, ha ez sok évtizedes munkatapasztalattal, elismert sikerekkel és kimagasló munkateljesítményekkel teli évek után következik be. 
Legyen ez „önkéntes”, esetleg „közös megegyezéses” azaz valójában felmondás, vagy tényleges saját elhatározás, a tennivalók: álláskeresés, állásváltoztatás, munkahelyváltás, új munka, új állás, új tevékenység megtalálása és az érzelmek: a csalódottság, a düh, az elkeseredés, az aggódás, minden esetben ugyanaz.

Mitől lesz sikeres egy vezető és vállalata?

Eric Schmidt, a Google-t naggyá tevő vezetője felfedi a titkot:

Eric Shmidt, az internet kiemelkedően sikeres vállalatát a Goggle-t naggyá tevő vezetője az alábbiakat válaszolta, amikor a Fortune Magazine-tól megkérdezték tőle mi a legjobb tanács, amit életében kapott*:

“A legjobb tanács, ami az eszembe jut: …