A probléma az ülésenként fizetős modellel az, hogy a kliens kifizeti az ülésért a díjat. Ha jól sikerült a coacholás – miért ne ment volna jól – örvendve azt észleli, hogy javult az állapota, előrehaladt problémája megoldásában. Ez az alkalom végi “pillanatnyi” előrelépés megkönnyebbülést ad, és a kliens úgy érzi, mivel megkönnyebbült, meg is szűnt a probléma. (A coach tudja, hogy a kliens még egyáltalán nincs a folyamat végén.) Tehát nem jön vissza, vagy csak akkor jön vissza, amikor újra túl feszítő lesz a probléma, vagy újra nagy lesz a kínlódása. Érezhető, hogy ez se a kliensnek, se a coachnak nem jó.

• • A kliensnek nem jó, mert a jól sikerült coacholás után esetleg azt hiszi, hogy már minden rendben van – pedig nincs -, és a nehézségek, újra meg újra rátörnek. És így – nem utolsó sorban -, sokkal hosszabb lesz az igazi befejezésig eljutó coacholási folyamat.
  • De a coachnak sem jó hiszen, a betervezett következő találkozás ideje kárba vész, a betervezett bevétel nem érkezik meg. Arról nem is beszélve, hogy amikor a kliensnél újra előjön probléma, a könnyen felmerülhet benne a gondolat, hogy “lám, ez a coach nem igazából tudott segíteni teljesen megoldani a nehézségemet, hiszen újra ott vagyok, ahol elkezdtük, keressünk más coachot”. És ez még a jobbik eset, ahhoz képest, hogy “a coacholás nem alkalmas számomra és nem ér semmit”.

Csak, ha más fizetési konstrukció elképzelhetetlen, – szerintem – csak akkor célszerű alkalmankénti fizetési konstrukciót alkalmazni.

Hasonló a helyzet a havi alapú számlázással is. Megeshet, hogy a kliens pillanatnyi érzelmeinek engedve, könnyen abbahagyja a munkát az egyik kifizetett hónap végén, még akkor is ha épp a közepén vannak a coacholási folyamatnak. Amikor valaki megbíz egy coachot, és egy hónap után a kliens abbahagyja – amire természetesen minden joga megvan -, akkor a coach azt érezheti, hogy rosszul coachol, pedig csak még nem tartanak ott, hogy elérkezzenek a végeredményhez.

Például láttam már olyat, hogy egy álláskereséssel kapcsolatos coacholásnál a kliens otthagyta a coachát, mert a coacholás első hónapjában még nem kapta meg álmai állását. Aki ismeri az álláskeresési folyamatokat, az tudja, hogy ez elég irreális elvárás. És ha emellett, ráadásul a kliens tele van felfokozott érzelmekkel – márpedig nagy valószínűséggel jelen van az aggódás, az elkeseredés, a harag, a türelmetlenség, stb. -, akkor könnyen azt hiheti, hogy nem jó coachot választott, vagy a coacholás nem ér semmit és abbahagyja. Pedig a coach-csal már kiválasztották milyen munkát szeretne, ezeket hol lehet megkapni, kész van egy alap CV és motivációs levél, sőt aktív keresés is folytattak az interneten és a közösségi médiában is. Ha a kliens ilyen esetben elhagyja a coachot, akkor előáll ugyanaz az helyzet mint az előző pontban és egy tapasztalatlanabb coachban könnyen kétségek támadhatnak, hogy alkalmas-e egyáltalán coachnak.