A jövő sikeres vállalatvezetői milyen vezetői készségekkel kell rendelkezzenek?
Ma a vállalatok vezetői – beleértve a felsővezetőket is – a folyamatos piaci változások és a rohanó technológiai fejlődés erőteljes és soha véget nem érőnek látszó hullámaival néznek szembe. Ezekhez hozzáadódik még a vállalatok életében meghatározó szerepet játszó munkatársaknak és ügyfeleknek az, az elvárása, hogy a vezetők a vállalat irányításánál, ne csak a jelenségeket elemező, hanem az emberközpontú vezetést lehetővé tevő készségeiket is használják. Ma, egy vezetővel szemben alapelvárás, hogy teljesen új módon vezessék, fejlesszék és tartsák életben vállalati szervezetüket, úgy hogy egyúttal vegyék figyelembe a vállalat életében fontos szerepet játszó munkavállalók és vállalat sikerességét meghatározó ügyfelek alapelveit, képességeit, sőt gyakran kedvteléseit is.
Egyik régi cégem, az Accenture, egy nagyon érdekes tanulmány juttatott el hozzám a minap. Röviden összefoglalom a lényegét. A cikkben lévő gondolatok különösen fontosak ma Magyarországon, ahol a munkavállalók megszerzése és megtartása kulcskérdés, és azért, mert a most munkába álló generációk egészen másként viselkednek, mint elődeik.
Ez az elvárás ötvözi a hagyományosan ”bal agyféltekés” (adatelemzés és vizsgálódó, a tudományokból kiinduló gondolkodás) készségeket és a “jobb agyféltekés” (kreatív, ember-központú) készségekkel. A hagyományos vezetés a vezetők agyának elsősorban a “bal agyféltekét” használta, amikor olyan készségeket igényelt, mint pl. az elemzés, a döntéshozatal, a szervezés, az érvelés, a stratégia kialakítás.
De a ma vezetőinek szorosan együtt kell működni 2 új csoporttal, a vállalat életében fontos szerepet játszó speciális munkavállalók és a vállalat sikerességét meghatározó ügyfelek csoportjaival. Ez az “kötelező” együttműködés ember központú vezetést, az emberi agy jobb oldalának intenzív használatát igényli. A ”jobb agyféltekés” vezetés olyan, a vállalati vezetésben eddig szokatlan területeket ölel fel, pl. mint a megérzések, az intuíció és az empátia., csapatlégkör kialakítás.
Továbbá kiemelten fontos a két agyi terület összekapcsolása is, azért, hogy a vezető egy időben használja mindkét agyterületét, és így a problémamegoldás és az értékteremtés mélyebb szintjére jusson. Így áll elő ”az egész pályás”, a két agyféltekés vezetés.
Az Accenture egy 200 felsővezető, valamint 11 400 alkalmazott és ügyfél körében végzett vizsgálata kimutatta, hogy az a vezetés, amelyik aktívan fejleszti, továbbadja, megmutatja és beépíti az ”egész pályás”, azaz a 2 agyféltekés gondolkodásmódot sokkal jobb eredményeket produkál, mint akik nem.
Részletesebben vizsgálva, azt találták, hogy az új típusú vezető számára fontos a készségek a következők:
-
- Másokra hatás, mások megerősítésének és a coacholás képessége (COACHING)
- Kreatív gondolkodás és kísérletezés (CREATIVE THINKING)
- Képesség a különböző gondolkodásmódok és nézőpontok szintetizálására (SYNTHESIZER)
- Befogadó csapatlégkör létrehozása (INCLUSIVE)
- Éberség a külső környezet hatásainak felmérésében (EXTERNAL VIGILANCE)
- Empátia és éntudatosság (EMPATHETIC)
- Hajlandóság a változások elfogadására és bevezetésére (CHANGE EMBRACER)
- Intuíció, megérzés (INTUITION)
- Képesség mások vezetésére (LEADS)
- Adatok elemzése és értelmezése (ANALYTIC)
- Érvelés és értékelés (CRITICAL REASONING)
- Eredményre való törekvés (RESULT ORIENTATION)
- Az új technológiák megértése és a megfelelő technikai tanácsadó csapatok alkalmazása (UNDERSTANDING OF TECHNOLOGIES)
- Világos jövőkép és stratégia kialakítása a szervezet számára (CLEAR VISION)
- Kemény döntések hatékony meghozatala (DECISION MAKER)
Az Accenture tanulmány további részének összefoglalója, a felmérésből levonható következtetések és, hogy mik a további teendők, itt olvashatók.
Az eredeti cikk itt található.
Az eredeti cikk CXO-król, a felsővezetőkről beszél, mivel ők az Accenture ügyfelek elsődleges döntéshozói, de a megállapítások igazak a vezetői ranglétra minden szintjére.
További vezetési és stratégiai ötleteket, tippeket, gondolatokat és eszközöket itt talál!
Ha több, részletesebb és a gyakorlatban azonnal alkalmazható tudást szeretne a fontos vezetői készségekről, akkor ezt gyorsan és eredményesen tudja megkapni a leghatékonyabb egyéni vezetőfejlesztés, a coaching keretében. Jelentkezés itt!